(bejárás: 2020.08.02 vasárnap, táv: 34,8 km, szint: 1285 m)
Az esőbeállóban töltött éjszaka kétszer ébredtem fel, egyszer a folyó ügyeimet intézni, másodszor hajnali fél három körül valami iszonyat hangos madár rikácsolásra. Jelentem, medve és tudtommal más egyéb, nem repülő állat sem járt felém vagy átaludtam a mászkálásukat. A korai lefekvésnek is köszönhetően már 4 után ébredtem. Melegem sem volt, de kikelni csak nem akartam, mert amikor kidugtam a kezem a hálózsákból, éreztem, hogy hideg van. Még félig hálózsákban felraktam a túranadrág lábszárait. Kibújva a zsákból gyorsan felvettem a hosszúnadrágot és az esőkabátot, na meg zoknit, cipőt. Így már egész kellemes volt, kezdődhetett a „bontás”, még kellett hozzá a fejlámpa a fedett helyen. Elég hamar összepakoltam, ettem egy szendvicset és 5:25-kor nekivágtam a Kékes meghódításnak, szűk fél liter narancslé-víz kombóval. Bő kilométerenként egy deci nem sok, azt nézve mennyi szint van. Az esőkabátot még induláskor levettem, de az emelkedőn már a vékony pulcsi sem kellett. Pedig ez az emelkedő elég kellemes, nincs durvulás. A hajnali sétában én vertem fel a még alvó bogarakat a fűből, de szerencsére nem kezdtek körülöttem nyüzsögni. Elértem Markazi kapuhoz, majd emelkedés Disznó-kőhöz. Kiléptem a kilátást megnézni, de le nem mentem. A Sas-kő előtt messziről láttam két iszkoló hegyi kecskét. Legutóbb közelebbről sikerült őket fotózni. Közeledik Kékestető és a torony. A Sötét-lápa nyeregben két sátor is állt, innen már tényleg közel a csúcs, bár itt jön egy kis kapaszkodás. A szívbarát jelzést itt mindig megmosolygom kicsit, tempósan az én szívem se bírja ezt az emelkedőt. A vége már szinte sík és már a pecsétnél is vagyok (7:10), a Tető étterem teraszán, csendben, sehol egy lélek. Az utolsó korty italom itt iszom meg, jól spóroltam vele.
Elindulok a mosdók felé minimális reménnyel hátha nyitva és tudok vizet venni, de nem nyert a próbálkozás, hétvégén is csak 11-16 között van nyitva. Sebaj innen szinte végig ereszkedés, bár szűk négy kilométer Mátraháza, ahol van nyomós kút. De hamarosan megment a Jávoros forrás, ami most épp folyik, ha nem is túl nagy hozammal. Arra elég, hogy igyak egy nagyot és a fél literes palackot megtöltsem, a többit majd lent. A sípályáról leterelt jelzésen először járok, jóval hangulatosabb erre, igaz, hogy hosszabb is bő egy kilométerrel. Na meg néha sáros is, pedig már mikor esett utoljára. A patak eléggé folydogál és néha az útra is jut belőle. Szembe jön velem a korai órán egy lány, meg is lepődöm. Megállunk, beszélgetünk egy jót, legalább 15-20 percet. Sok minden szóba kerül, megtudom azt is, hogy 42 napja van folyamatosan úton Írott-kőről indulva, de már látja a végét. Idén elég sokan próbálják egyben végigjárni a bő 1160 km-t. Nekem egyszerre elég maximum öt nap. A kellemes reggeli beszélgetés után már közel Mátraháza, a büfénél pecsételek (8:15) és a pár lépésre lévő kútról töltöm tele a 2 literes zsákot és a már kiürült fél literes palackot tartaléknak. Fotózni eszembe se jut.
A mai nap sok rövid szakaszról szól, de a következő a legrövidebb, 1,9 km a hangulatos ösvényen, a 24-es úttal szinte párhuzamosan. Hamar oda is érek a Vörösmarty fogadóhoz (8:50), a kerítésen a pecsét.
Megyek is tovább, majd a 24-es út közelségét elhagyva jön az emlék, hogy Csór-hegyre milyen emelkedő vezet, erre nem is készültem lélekben. Hiába a viszonylag kora reggeli időpont, a nap tűz, kemény menet felfele. A kilátások mindig pótolnak a küzdelem után. Na jó, itt nem volt nagy, de a reggeli jóleső hűvös után nagyon megcsapott a hirtelen meleg. Néhol nyitott helyen haladok, nem szép a vihar által sok kitört, kidöntött fa. Bokros, eléggé benőtt szakaszok is vannak, néha szinte guggolva lépek párat és még így is felakad a tásta teteje. Kezdenek éledni a környéken, itt már több túrázóval, kirándulóval találkozom. Vércverés pecsétnél (09:50) is épp vannak néhányan.
Egy kis ereszkedés után kezdődik a kitartó emelkedő, fel Galyatetőre. Szépen, kényelmesen haladok, nem sietek sehova, az erdőben itt kellemes, árnyas idő van. Félúton egy hasonló esőbeállóban, mint a szállásom volt az éjjel, megállok, eszem pár falatot és élvezem a csendet, hűvöset. Továbbra is emelkedő, élvezem az erdőt, néha valahonnan előbukkan egy sárfolyás az úton, de kerülhető. Viszont a vége az útnak, nem sokkal a parkoló előtt, valami bűz csap meg. Nem is értem mi lehet, ide járhatnak a kirándulók a dolgukat végezni? Pedig a parkoló másik oldalán ott a Turistacentrum kulturált, ingyenes mosdóval, fogyasztani sem kell. Gyorsan átmegyek ezen a szakaszon, a parkolónál is vagyok és be is térek a Turistacentrumba. Egyrészt pecsételek (11:10), másrészt kérek két kék sört. Igen, kéket. Már rég meg akartam kóstolni, de állítólag csak itt kapni. Utoljára tavaly szeptemberben jártam itt a Vadrózsa 160 teljesítménytúrán közel 100 km-nél, hajnalban, akkor ha tudtam volna venni, se kívántam volna. Az egyiket szépen lassan elfogyasztom, a színén kívül semmi extra. A másikat elcipelem magammal. Ennek két oka van, szeretnék vinni Krisztának és jó lenne otthon egy ilyen üveg – csak úgy. Persze a címke nem teljesen élte túl a még hátralévő 17 km-t. Szóval kortyolgatom és érzem is az alkoholt, azért a hétvégén eddig nem ettem túl magam. Hamarosan azért elindulok a kilátó felé, ahová felmegyek rengeteg lépcsőn. A vége felé már a falhoz közel, nem érzem annyira jól magam. Van aki visszafordult, pedig elméletileg egyirányú, bár lent ki lehet bújni a forgókapu alatt. Fent ez az érzés valahogy elmúlt, simán kimentem a korláthoz. Itt is vagy egy pecsét, két kiránduló nézegeti mi lehet az, a hölgy arra tippel, hogy valami „légposta”, a férfi valami reteszre. Nem is értem, és inkább elárulom nekik a titkot, hogy a kéktúra egyik bélyegzője. Ekkor a férfi újra megnézi és örül. Pedig az előbb is a kezébe vette. Hosszan elidőzöm itt, még egy rövid időre egyedül is maradok.
Lefele se kellemes az átlátszó lépcsőkön ilyen magasságban, de azért hamar leérek és folytatom utam. Innen már nincs komoly szint a végéig, pedig táv még van elég. Hamarosan két terepmotoros jön szembe a turistaúton. Nem mondom, hogy örülök nekik, de ők legalább nem száguldoztak és rendesen lassítottak is mellettem, az első még hátra is integetett a másiknak, hogy figyeljen. Gyorsak a lépteim, meg nincs is érdekesség útközben, hamar le is érek Mátraszentlászlóra, ahol egy érdekes Ladát látok, ez biztos elég sok helyre eljut. Innen át aszfalton a szomszédba, majd némi ereszkedés után Mátraszentistvánon, a Három Patak panzió kapujában pecsételek (13:10). A kapun kiírva, hogy van hot-dog, hamburger, be is térek, már unom a szendvicset. Bár most volt nálam elég folyadék, de csak jobban esik a hideg üdítő, a hamburger mellé meg is iszom egy literrel.
Teli gyomorral a falu másik végén egy kis emelkedés, majd a sípályával szemben, szép házak mellett haladok. Kellemes, néha sziklás ösvény, itt is többen kirándulnak. Ágasvár csúcs erről viszonylag könnyen megközelíthető, persze a végén mászni kell. A kék sáv jelzés nem tér ki a csúcsra, hanem elkerüli. Én sem megyek most fel, voltam már elégszer, éjjel és nappal is többször. A lenti ösvényen még másfél kilométer és el is érem az Ágasvár turistaház pecsétet (14:35). Mivel az előbb feltöltekeztem, itt nem megyek be a büfébe, viszont jelzek Krisztának a várható érkezésről, értem jön a célba.
Innen sok ereszkedés kellemes és hangulatos utakon. Sajnos megint megjelennek a kis legyek, ami tempóra ösztönöz. Persze gyönyörködni és fotózni lassítok, de alapvetően gyorsan haladok. A nyomokból ítélve esőben itt néhol lehet sár rendesen, most betonkemény a talaj. Egyre csak ereszkedem, egy-egy észre sem vehető kis emelkedő van. Viszont mikor kiérek a mezőre, rendesen megüt a hőség. Eddig a mai napon nem volt gondom a reggel még a hideg miatt felvett hosszúnadrággal, de ez az utolsó kilométer a tűző napon, a szélcsendes mezővel megölt. Szerencsére már itt a vége, odaérek a vasútállomásra (16:20), pecsételek. Innen még sétálok egy darabig, mert legközelebb a busz a 21-es úton tesz majd le. Kriszta is épp megérkezik értem, hideg italokkal is készül. Egy kis mosakodás, pólócsere, hideg üdítő és indulunk haza. A 2,5 órás útból így 1 óra lett csak, köszönet érte Krisztának. Kellemesen elfáradtam ma is, de azért én vezetek haza.
